Drága Jó Kávénénikék!

A mai napon felfigyeltem egy hírre, miszerint a jelentős mennyiségű kávé fogyasztása növeli a hallucinációra való hajlamot. Ha-ha-ha!
Ezt a képtelen feltételezést egy kísérlettel kívánták bebizonyítani, miszerint sokat kávézóknak és keveset kávézóknak fehér zajt játszottak le és arra kérték őket, jegyezzék le, hányszor hallják ki belőle Bing Crosby Fehér karácsony című számát. Az úgynevezett kutatók azt állítják, hogy csak egyszer adták le a dalt, ám a sokat kávézók többször vélték hallani... ennyi lenne a bizonyíték???

Nos, be kell vallanom: rajongok a kávéért. Méghozzá nem is akármilyen formában! (Most kéretik az összes érzékenyebb idegrendszerű baristának befejezni az olvasást!) Én ugyanis a hideg, kicsit állott kávét szeretem. Van úgy, hogy késő este megfőzök egy adagot, hogy reggel már a csodásan kihűlt (de nem pincehideg), másnapos fekete várjon, amelyet egy korty, szigorúan alacsony zsírtartalmú tejjel döntök le (a dietetikusok viszont most forduljanak el!) - éhgyomorra. Ilyen erős kezdés után már tulajdonképpen a meleget, a frissen főzöttet, a kapszulásat és a zacskósat is meg tudom inni, csak kávé legyen.

Rám ugyanis a kávé jó hatással van. Megemeli a vérnyomásom legalább 90/60-ra, képessé tesz rá, hogy 15 percnél tovább nyitva tartsam a szemem és remekül ellensúlyozza a marhadrága fehérítő fogkrém okozta szembetűnő esztétikai javulást. Ezért is iszom meg belőle naponta 2, 3, 4 néhány pohárral.

De hogy hallucinációim lennének? Azért ez minimum enyhe túlzás. Persze van, hogy meglepő dolgokkal találom szembe magam.
Tegnap például a 14 éves fiúgyermekem megköszönte, hogy felébresztettem reggel fél 7-kor és nekilátott a csellógyakorlásnak. Amikor figyelmeztettem, hogy Johann Christian Bach C-moll Concertojában jóval nagyobb dinamikai különbségek vannak, hálásan pillantott rám, és megjegyezte, hogy laikus létemre milyen pontosan érzem a zenei kifejezések formáit.
Leányom eközben zokszó nélkül elfogyasztotta a harmadik napja ugyanolyan formában feltálalt zabkását, persze kakaó nélkül, mert azt megint elfelejtettem venni. Az uram a délelőtt során felhívott és jelezte, hogy két üveg sör felhörpintése után este tízkor aludni tért a tegnapi ottalvós munkahelyi bulin és ma frissen-fitten átveszi a bevásárlás-főzés turnét. A dolgom csak annyi, hogy kiadom a tennivalókat, és ő bevásárol, intézkedik, tesz-vesz, megfőzi a nyári szüneten leledző kiskorúak egész heti ebédjét.
A munkámmal eközben hasítottam, mint a Masat-1, és legalább olyan flottul visszatértem otthonunk légkörébe, mint a csodás, magyar építésű műhold. A családi körben töltött percek kellemesen folydogáltak, anya mosdott, apa főzött, gyermekeim derűsen olvasták a kötelező olvasmányaikat, együtt lenni is jó volt... és ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy milyen komoly dolog is a tudomány, és megfogadtam, hogy ezentúl leállok az ötödik csésze kávénál. Bár Bing Crosbyt ma még csak kétszer hallottam. Azt hiszem...