Drága Lányok, Asszonyok!

Az elmúlt hétvégén a vasárnapi boltzár nagy nyertesénél, egy környékbeli kínai bevásárlóközpontban volt szerencsém eltölteni néhány felejthetetlen órát, mintegy tízezredmagammal. Ezúton levonom a tanulságokat.

Lánygyermekemmel kézen fogva indultunk a beszerzőkörútra. Bevásárlólistánkon egyetlen tétel szerepelt: egy sportos, kényelmes szandál. (Igen, itt lehet ujjal mutogatni a smucig anyára, aki nem hajlandó a 3 hónapig hordható lábbelire néhány ezresnél többet kiadni...) A jól kidolgozott terv azonban mintegy félóra alatt dugába dőlt, ugyanis a kínai gyártók szerint a mai lányok nem kényelmes szandira vágynak, ellenben rajonganak
- a strasszért,
- a nagylábujjt a többi négytől sebészi pontossággal elmetsző pántért,
- a neonszínekért,
- és a nagyidai cigányokat is hozsannázásra késztető, diszkrét mintákért.
Ezen okokra hivatkozva elráncigáltam leányom az ízléses portáloktól és megelőzendő a két napig tartó büntető-duzzogást, felajánlottam, hogy nézzük más portéka után.

Szemügyre vettük tehát a ruházati kínálatot, és elfogott a vásárolhatnék. Már majdnem bepréseltem magam egy 20 négyzetcentiméternyi próbafülkébe, kezemben mintegy nyolc darab vállfával, amikor tudatom alól felrémlett egy neves stylist figyelmeztetése. Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, honnan lehet tudni, hogy egy szín, egy minta, egy fazon már nem trendi, azt válaszolta: onnan, hogy meglátjuk a kínai boltok kirakatában. Így fájó szívvel visszaakasztottam az összes csíkos és pöttyös rucit.
Ekkor vetettem rá magam a csíkos és pöttyös tornacipőkre, de beláttam, túlzás lenne tovább tetézni a meglévő csíkos és pöttyös ruháimat. Viszont feltűnt, hogy könnyűszerrel öltözhetnék gladiátornak, ha bevállalnám a csinos, műbőr, térdig pántos topánokat. Nem tettem.

Lánygyermekem érzelmi zsarolására ekkor beugrottunk az egyik szomszédos boltba (bár én váltig állítottam, hogy ugyanott járunk, és csak akkor hittem a kiskorú szavának, amikor észrevettem, hogy itt nem Cso-Cso szan, hanem Mao Ce Tung az eladó). Azt is beláttam, hogy felesleges azzal érvelnem, hogy ez felnőtt kínálat, hiszen a kínai méretezés tulajdonképpen még csak irányadónak sem számít. Így került a birtokunkba egy feledhetetlen kis szoknya. Ha nem veszem be a derekát, még nekem is jó lesz. Csíkos.

Ezenfelül még egy óriási felfedezést tettem egy közért jellegű boltban (az illetékeseknek kéretik utánajárni az adott kereskedelmi egységnek, mert érzésem szerint meglehetett vagy 220 négyzetméter és az sem biztos, hogy a bent tartózkodó Teng Hsziao Ping elsőfokú rokona Horváth Gábornénak...). A lényeg azonban az, hogy majdnem féláron be tudtam szerezni egy márkás fogkrémet, egy szintén ismert márkájú kézkrémet, egy teljesen márkátlan vietnami balzsamot, egy lábradírt, egy rég vágyott, színváltoztató, üvegszálas díszt, egy évig elegendő sültkrumpli fűszersót, 10 kg Parsil (sic!) mosóport, 4 pár műszempillát és egy messziről szalmának látszó férfikalapot, hogy az uram se érezze kisemmizve magát.
A bevásárlólistámat még hazaérkezésünk előtt kidobtam...