Teszt a lelke mindennek!

27680693eaagg_sm.png

Leányok, asszonyok!

A múltkori bejegyzésemben már említettem egy tesztet (Ki az igazi lelki társad?), amelyet nem töltöttem ki - tulajdonképpen az eredménytől való félelem miatt. Ezek után azonban egyre-másra beleütköztem a NASA által kifejlesztett, tudományos igényű Facebook-tesztekbe, és hát nem tudtam tovább ellenállást tanúsítani, na!

Elsőként némi kézremegés mellett rámentem a Hogyan fogsz kinézni 50 év múlva? c. szösszenetre. Nos, hölgyeim, mivel az eredmény szerint jó esélyem van rá, hogy egy aszott ázsiai férfit idézzek 50 röpke év múlva, elgondolkodtam rajta, hogy van értelme egy időben elhelyezett kegyelemdöfésnek.

A Hány évesnek nézel ki? c. tesztet viszont csak erős idegzetűeknek ajánlom. Nekem mondjuk kötélből vannak. Ezt persze annak fényében merem kijelenteni, hogy az eredmény szerint 19-nek nézek ki! Ugye, hogy nem hiába az a sok gyilkos kardioedzés és a még annál is több túrótorta, amelyet nem fogyasztottam el este 9-kor! Igaz, ez az eredmény úgy jött ki, hogy a program elemezte a Facebook-oldalamat. Szerintem arra jött rá, hogy mennyire hiú vagyok és nem mert más eredményt kiadni. 

Ennél talán meglepőbb volt az Úgy gondolkozol, mint egy férfi vagy inkább, mint egy nő? c. opus. Pusztán a keresztnevem alapján megérkezett a verdikt: 100 %-ban úgy gondolkodom, mint egy férfi és 0 %-ban úgy, mint egy nő. (Megjegyzem, hogy a mondat második felében elhelyezett elmés matematikai számítás után szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a programot olyasvalaki írta, aki 100 %-ban úgy gondolkodik, mint egy nő. Egy szőke.) Azt is megtudtam ezúton, hogy az érzelmek nagyon távol állnak tőlem. Ezen mondjuk pityeregtem egy sort...

A Számmisztika: fedezd fel, hogy mit árul el rólad a neved! c. tesztből kiderült, hogy keresztnevem alapján szabadság- és igazságszerető ember vagyok. Nem lenne etikus ezen állítás igazságtartalmát cáfolni.

Ugyanilyen mélyreható elemzés után megtudtam, hogy ha férfi lennék, Lajosnak hívnának, 43 évesen fogok gyereket várni (mondjuk, azért erre ne vegyetek mérget!), egy szóval jellemezve pedig egy zsarnokgyík vagyok. Azt már nem mertem kideríteni, hogy mennyi ideig élnék túl egy zombitámadást...

És ekkor eljött a pillanat, hogy többet kockáztassak: kitöltöttem egy online intelligencia tesztet. Erről hangsúlyozzák, hogy azért ez nem a hivatalos és csak hozzávetőleges eredményt ad. Én viszont ezt nem hiszem el. Ugyanis annyira magas lett, hogy szerintem ez egy igenis körültekintő, teljesen hivatalos eredmény. Persze a mondás szerint az is igaz, hogy ha kitöltünk egy Facebook IQ-tesztet, amely szerint zsenik vagyunk, akkor egyszerűen az a tény, hogy kitöltöttünk egy Facebook IQ-tesztet, érvényteleníti az eredményt...