Egy ismerősöm ma posztolt egy idézetet, mely szerint boldogtalanság esetén "csak ki kell nyitnod a szemed és meg kell látnod, hogy még mennyi út van, ahol harcolhatsz... hiszen egy szuperhősben mindig ég a vágy, hogy harcolhasson." (Az illető ebből könyvet is írt. Mármint nem az ismerősöm, hanem akitől idézett.)

Esküszöm, hogy elgondolkoztam a magvas sorokon, és elszégyelltem magam. Nagyon nagy gáz, ha 40 évesen nem szeretnék harcolni, csak amennyit nagyon muszáj? Úgy értem, persze, megvannak a mindennapi harcaim, kisebbek (pl: miért nem akar úgy állni a hajam, mint annak a modellnek, akinek a fényképét mindig megmutatom a fodrászomnak) és nagyobbak (pl: hogyan értethetném meg a 14 éves fiammal, hogy nem nekem kell megmutatnia, milyen vagány és ellenálló csávó). De ezekben kimerülök és ha lehet, ezen felül, este 9 után már nem váltanám meg a világot. Előtte is inkább az "élni és élni hagyni" elvét vallom.

Miért nem élhetek egy olyan világban, ami nem a harcra épül? Harcolni a boldogságért, a karrierért, a párkapcsolatért, na meg aztán a békéért... Hát van ezeknél nagyobb ellentmondás? Hiszen hogyan harcoljak a boldogságomért? Álljak szombat hajnalban egy machetével az uram fölött és lerángatván róla a takarót, szólítsam föl, hogy miután végzett a bevásárlással és a hétvégi főzéssel, még masszírozzon is meg ebéd előtt - mert én csak így lehetek boldog? Mondjuk, lehet, hogy ezen elgondolkozom.

A párkapcsolatomért folytatott harcnak pedig nyilván arra kellene épülnie, hogy titkosszolgálati módszerekkel likvidálok minden nőt, akinek esetleg megtetszhet az uram (mert hogy neki ne tessék senki, azt zsarolással már kikényszerítettem), majd végső háborúba kezdek a plusz kilóimmal. Jó, ez utóbbi harc kétesélyes, de egy szuperhős ugye, nem adja fel olyan könnyen. Csak ha muszáj!

Nos, ehhez képest mit teszek én? Ágyba kényszerítem a gyerekeimet (mert azért van bennem agresszivitás bőven), lefekszem és miután negyedszer megtekintettem a Két pasi meg egy kicsi aktuális epizódját (milyen disznóság, hogy az egyik részt másnap mindig megismétlik), olvasok az ágyban. Ahelyett, hogy harcolnék - mondjuk az öregedés ellen. 

Ez így nem mehet tovább. Most már én is szuperhős leszek. 40-es, kétgyerekes szuperhős. Már csak azt kéne kiderítenem, van-e a méretemben Macskanő-ruci....